Napkollektoros rendszerek

A köztudatban először elterjedt napenergia hasznosító és tároló eszköz a fekete hordó volt. Ezeknek az „eszközöknek” a továbbfejlesztéséből alakultak ki az első házilag készített kollektorok.

A napkollektorok nagyüzemi előállítása 30-35 éve, sík kollektorokkal kezdődött. Az azóta eltelt időszakban leginkább az abszorberek és azok bevonatai fejlődtek a szigetelések anyagaival egyetemben. A sík kollektorok „továbbfejlesztéseként”, körülbelül 15-20 évvel ezelőtt jelentek meg tömeges mértékben az úgynevezett vákuumcsöves kollektorok, amelyek manapság már inkább külön csoportnak tekinthetőek. A fentebb említett két kollektoros irányvonal fejlesztése a mai napig is tart. Manapság már minimumnak tekinthető, hogy a csöves kollektorok úgynevezett CPC (parabolikus fényfókuszáló tükör) tükörrel legyenek szerelve, ugyanakkor a sík kollektorok „dobozai”-nak fejlődési iránya a hermetikusan zárt rendszer és a nemesgázos feltöltés felé kezd mutatni.

Egy napkollektoros rendszer nem csak a nap energiáját felvevő sík-, vákuumcsöves- vagy hibrid kollektorokból áll. A rendszer működéséhez szükségünk van egy külső vagy belső hőcserélővel ellátott tartályra (HMV vagy Puffer), egy szivattyúval és elektronikus vezérlővel ellátott úgynevezett hidraulikus egységre, valamint a rendszert összekötő fagyállófolyadék szállító csőhálózatra is.

A rendszer működése egyszerű: a hőkülönbség elvén működő  vezérlőegység a rendszer szívattyúját elinditja, amely a kollektorokból a csőhálózaton keresztül az azokban felgyülemlett hőt a tartályhoz szállítja és annak hőcserélőjén leresztül leadja. Amennyiben a hőmérsékletkülönbségek kiegyenlítődnek a rendszer automatikusan leáll.